Árok Norbert László, a Századvég Alapítvány kutatójának, a Külügyi - és Külgazdasági Intézet külsős szakértőjének írása
A kiváló gazdasági és katonai kapcsolatok mellett a magyar-amerikai viszonyrendszer neuralgikus pontja az amerikai külügyi tárcával már évek óta fennálló feszült viszonyrendszer. Ahogy a megelőző elnökségek, úgy a Trump-éra jellemzője is, hogy az amerikai külpolitika egy többszereplős rendszer, amelyben a Fehér Ház és az elnökhöz igen közel álló Mattis-McMaster-Kelly „tábornoki trió” fontos szerepet játszik (a tábornokok szerepéről kollégáim a Külügyi - és Külgazdasági Intézetben már tartottak egy érdekes előadást). Mellettük hasonló súllyal van jelen az amerikai törvényhozás vagy éppen a védelmi szaktárca. Összességében azonban elmondható, hogy a bilaterális kapcsolatok mikro-menedzsmentjét egyértelműen a külügyminisztérium látja el. Így az európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár személye talán a legfontosabb Magyarország szempontjából.
A korábban Victoria Nuland által betöltött pozíció sokáig állt üresen, majd tavaly októberben került kinevezésre Wess Mitchell. Kinevezése kapcsán a magyar sajtó sokat írt az új államtitkár hátteréről: a térségünkkel foglalkozó washingtoni székhelyű, nagynevű és befolyásos CEPA think tank vezetője volt kinevezéséig – itt tölt be most ügyvezető alelnöki posztot egykori washingtoni nagykövetünk, Szemerkényi Réka is. Elemzői körökben gyakran esik a „szakmai sarlatánság” kategóriájába az, ha egy-egy politikai szereplő személyes múltjából próbálunk meg az általa vitt politikai stratégiáról rendszerszintű következtetéseket levonni. De azt hiszem mégis csak fontos az a tény, hogy doktori tanulmányai során éveket töltött el Németországban és Közép-Kelet-Európában. Saját tapasztalatból is biztosan állíthatom: egy külügyekkel foglalkozó szakember lényegesen jobban meg tudja érteni egy-egy ország vagy régió politikai berendezkedésének elementáris alapjait, ha hosszabb időt él az adott térségben. Közelebb kerül az országok „észjárásához” – ezt egyébként a kinevezését megelőző szenátusi meghallgatásán maga Mitchell is kiemelte.